top of page

Dr FAZEKAS GÁBOR

Érsebész szakorvos ​

​

Orvosi diplomáját 2006-ban szerezte a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Ezt követően a Baranya Megyei Kórház Sebészeti Tanszékének Érsebészeti Osztályán kezdett dolgozni, majd az integrációt követően a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikáján folytatta munkáját, ahol jelenleg egyetemi adjunktusként tevékenykedik.

​

2012-ben sebészetből, 2015-ben érsebészetből, 2021-ben sportorvostanból szerzett szakvizsgát, PhD fokozatát pedig 2020-ban nyerte el biológiai ér-implantátumok témakörében. Tanulmányúton vett részt az Uppsalai Egyetem érsebészeti részlegén, Svédországban, 2015-ben, 2024-ben pedig a Német Aortacentrumban, Hamburgban töltött idő során a komplex aortaelváltozások korszerű, katéteres ellátásában szerzett kiemelt tapasztalatokat, amelyeket a hazai betegellátásban is kamatoztat.

​

Aktívan részt vesz az orvostan- és fogorvostanhallgatók magyar és angol nyelvű oktatásában, valamint az érsebész szakorvosok posztgraduális képzésében. Rendszeresen előad hazai és nemzetközi szakmai kongresszusokon, és jelenleg az Európai Érsebész Társaság tanácsosi pozícióját tölti be.

​

Szakmai érdeklődésének középpontjában az alsó és felső végtagi, valamint a nyaki (carotis) érszűkület korszerű gyógyszeres, műtéti és katéteres kezelése áll. Kiemelt területe a visszérbetegség modern ellátása, különös hangsúlyt fektetve a minimálisan invazív, injekciós (scleroterápiás) beavatkozásokra, amelyek hatékony, esztétikus és kíméletes megoldást nyújtanak pácienseinek.

Dr Fazekad Gábor Pécs Derma Centrum
bottom of page